Műszaki Szakmai Kollégium (MSZK)

Tagfelvétel évente kétszer történik. Az első szeptemberben (a beiratkozás után), ekkor elsősorban az újonnan érkező elsőéves hallgatóknak és egy a második félévben.

Legfőbb tevékenységünk abból áll, hogy különböző -főképen szakmai- előadásokat szervezünk, ezekre mind az iparból, mind szakmai tanáraink köréből hívunk előadókat. Így a tantervi kötelező tananyagon túl érdekes és gyakorlati dolgokat tartalmazó ismeretekkel bővíthetjük tudásunkat. (pl. Auto-Cad tanfolyam, karosszériatervezésről szóló előadás-sorozat is melyet a németországi mercedes cég egy tervező-mérnöke tartott, ez a végén egy kétnyelvű vizsgával zárult). Kiemelendő az is, hogy már egyes tagjaink is járnak előadásokat tartani középiskolákba.

Minden évben megrendezésre kerül egy un. Műszaki Szakmai Nap és egy évet záró az bankett, mely közösségformáló szerepe mellett ugyancsak elengedhetetlen ahhoz, hogy tagjaink közvetlenebb kapcsolatot alakíthassanak ki tanáraikkal valamint az iparból érkező szakemberekkel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük